44.rész - The End

Clarie Evans
All of me

Már órák óta szorongattam a kezemben lévő tollat, a lábaim pedig teljesen elzsibbadtak az ücsörgéstől. A hátam már kezdett beállni ahogy a falnak dőltem és a tollam hegyével monoton kopogtattam a füzetem vékony lapjait. Már a hajnali órák óta ültem ott mozdulatlanul a kertet bámulva, és vártam hogy megszálljon az ihlet. Reményteleneül kétségbeesett gondolat volt,hogy így képes leszek akár egyetlen használható sort is papírra vésni, mikor annyi minden kavargott a fejemben.

A tegnap történtek után nem beszéltem Ericcel, bár, mással sem nagyon. Ez viszont még nem tűnt fel igazán sem Pattie-nak, sem apának, mivel késő este értem haza. Nem azért kódorogtam egész éjszaka a városban mert eltévedtem. Ki akartam üríteni a fejemet, de így visszagondolva nevetségesen egyszerűnek hittem. Pedig mióta megismertem Justint semmi, de semmi nem volt egyszerű. Ha fele olyan tehetséges lennék mint Taylor Swift már legalább 50 számot írhattam volna az én szerelmi életemről.

Letettem a füzetet az ölemből, és a mellettem fekvő gitáromért nyúltam. Random akkordokat kezdtem játszani csak hogy egy kicsit eltereljem a figyelmemet. Nem baj ha nem áll össze egy dal a fejemben, csak az ott lévő káosz dőljön össze. Kora reggel volt mégcsak, a nap kellemesen sütött, nem volt túl meleg, és néma csend volt az egész utcában. Minden feltétel kedvezett, a dalírás mégsem jött össze.

Bentről ajtócsapódást hallottam, és ez azért elég szokatlan ha egy kismamával és egy szikla nyugodt emberrel lakik együtt az ember. A gitárt óvatosan visszafektettem mellém majd a hátsó ajtón keresztül visszamentem a házba. Apám rohant le épp a lépcsőn, és már húzta is fel a cipőjét.

- Leárazás van a zöldségesnél?

Na igen. Pattie mostanában rengeteg gyümölcsöt és zöldséget eszik.

- Elfojt a magzatvíz - apa arcán idegesség tükröződött. A babának majd csak 2 hónap múlva kellene megérkeznie. Már kérdezni is akartam, hogy miben segíthetek mikor apa kiadta az utasítást. - Szaladj és járj ki a kocsival.

Kisiettem a garázsba és a feljáróra parkoltam, aztán kinyitottam a hátsó ajtót meg mindkét elsőt, hogy minél gyorsabban be tudjunk majd szállni. Apa a karjában hozta Pattiet, akinek láthatóan óriási fájdalmai voltak. Az arca eltorzult, kezei kétségbeesetten fogták a hasát, és folyt róla a víz. Amilyen gyorsan csak lehet befektettük a hátsó ülésre, és ahogy mindannyian az autóba ültünk apa már indított is. Kétlem hogy most a biztonságos vezetésre figyelt volna,amiről egyébként állandóan papol nekem. A felesége zihált és fájdalmakkal küzködött a hátsó ülésen. Hátrafordultam az ülésemen amennyire csak tudtam, és én próbáltam megnyugtatni őt. Sem neki,sem a babának nem tesz jót ha idegeskedik.

- Vegyél mély levegőt.Rendben Pattie? Minden rendben lesz! Mély levegőt Pattie.

A tőlem telhető legnyugodtabb hangon igyekeztem beszélni hozzá és még így is túl hosszúnak tűnt az út amíg a kórházba értünk. Apa elrohant egy orvosért, pár perc múlva meg már egy hordágyon tolták Pattiet a műtőbe. A számat rágva az idegességtől engem persze a folyosóra száműztek várakozni.

A végtelenül hosszúnak tűnő perceket először járkálással, aztán hogy valamivel csillapítsam a tehetetlenség okozta idegességet, üldögéléssel töltöttem egészen addig, amíg a csendet egyre közeledő  léptek zavarták meg.

- Mi történt? -felemeltem a fejem és az előttem álló csöppet sem higgadt fiúra néztem. Nem tudtam eldönteni hogy Justin szemei a félelemtől vagy a haragtól szikráznak.

- Nem lennél itt ha nem ... - tudnád. Nem fejeztem be. Nem ez a megfelelő alkalom hogy bunkó legyek vele, pedig még beszélni is nehezemre esik vele. - Megindult a szülés. Már a műtőben vannak. És nem - előztem meg a következő kérdését-, még én sem tudok semmi többet.

Elfordulva idegesen a hajába túrt, aztán nekidőlt a szemközti falnak és lassan a padlóra csúszott. Részemről le is zártam volna a kommunikációt köztünk, de ekkor megszólalt:

- Ha valami baja esik anyának...

A padlóra szegeztem a tekintetem. Ő darabokra törött, most meg én vígasztaljam? Már kezdtem volna felháborodni, csakhogy ő egy szóval sem kért vígasztalást. Az arcára néztem, keresve a tekintetét de csak pár pillanat után nézett rám. Én tudom milyen ha elveszítjük az édesanyánkat. Még neki sem kívánnám soha hogy megtudja.

- Ezek az orvosok fél életükben hasonló esetekről tanultak és nem is pályakezdők. Pattie és a baba is rendben lesznek.

Nem tűnt úgy hogy sikerült meggyőznöm. Fejét hátradöntötte és ujjaival a hideg padlón dobolt.

- Mintha téged érdekelne bármelyikőjük is.

- Hallod te miket mondasz? - keltem ki magamból, még visszafogott hangerővel. - Képzeld érdekelnek. Pattie is, a baba is, és az apám is akit valószínűleg az ájulás kerülget, de tartja magát hogy erőt adjon neki. Nem én vagyok az aki jól szórakozik miközben kihasznál másokat, vagy kárörvend mások fájdalmán. Nem én vagyok az önző seggfej kettőnk közül.

- Mert én lennék az? Úgy gondolod Clar? Te játszol velem a kezdetektől.

Ökölbe szorult a kezem. Felálltam és fenyegetően közelebb léptem.

- Te kezeltél úgy mint egy hülye kis picsát, akit akkor kapsz meg amikor akarsz. Nem tetszett hogy nem hajoltam meg a nagy Justin Bieber előtt? Képzelem mekkora lyukat ütöttem az egoizmusodon - gúnyosan rámosolyogtam, pedig valójában majd szétvetett a méreg. Az, hogy a mellettünk lévő szobában épp két életért küzdenek, és hogy jelenleg egy kórházban vagyok, kiment a fejemből.

- Nem, nem tetszett. Mégis ezért vonzódtam hozzád. Nem olyan voltál aki egy csettintésre az ölembe veti magát. Kihívás voltál. Amíg beléd nem szerettem.

Olyan könnyedén beszélt, minden erőfeszítés nélkül. Most is csak szórakozik velem mint bármikor máskor. Keserű mosolyra húztam a számat és egy lépést hátráltam. Annyi mindent akartam már a képébe olvasni hogy elég volt csak kinyitnom a számat és a szavak megállás nélkül kezdtek kijönni belőle.

- Kihúztál a gödörből és belelöktél egy másikba. Mióta nap mint nap szívod a vérem megállt körülöttem az idő, legalábbis én úgy éreztem. Megmutattad hogy minden vég lehet egy új kezdet, aztán azt is, hogy ez csak egy újabb körforgás. Beleesel a kerékbe és nemtudod megállítani a jó pillanatokban vagy továbbhajtani a rosszakban. Ugyan úgy vagy a legjobb mint a legrosszabb dolog ami valaha történt velem. Gyűlöllek azért amit érzek irántad, még azok után is amiket tettél. Kezdetben gyűlöltem mindent ami veled kapcsolatos. Aztán újra lett családom, az hogy bosszanthattalak volt az az ok, amiért felkelhetek... Egy idegesítő seggfej vagy - most is letöröltem volna a kis mosolyt az arcáról-, de szép lassan megszerettelek. Aztán tönkretetted még ezt is. Már nem érdekel Justin. Tudod mit? Nem érdekel. Megfogadom hogy nem leszek többé szerelmes, hogy nem leszek a játékszered. Ne legyél kedves, és ne várd hogy az legyek. Ne tegyél megjegyzéseket olyan dolgokra amikről fogalmad sincs. Mert elképzelésed sincs arról, milyen mikor kezded úgy érezni hogy visszakaptál valami olyat,ami régen a tiéd volt.

Hátrálni kezdtem ahogy feltápászkodott és felém közeledett. Ha maradok, azzal esélyt adok neki hogy ő is elmondja amit akar, a szemeimnek meg hogy felmondják a szolgálatot a sós könnycseppekkel szemben.

- Ne gyere a közelembe - bárhogy is szerettem volna, nem voltam fenyegető. Megállítani végképp nem tudtam.

- De én szeretek a közeledben lenni - még azelőtt elkapta mindkét kezem hogy elhúzódhattam volna. Féltem hogyha felnézek a szemébe elgyengülök. Képes lenne elfeledtetni velem az elmúlt hónapokat, vagy bármit amivel megbántott. Két perc alatt egy fogadalmat sem lehet teljesíteni. És én még mindig menthetetlenül bele vagyok zúgva. - Szeretek elveszni a tekintetedben, az illatodban - egyik kezével végigsimított a karomon és felemelte, majd finoman a tenyerembe hajtotta az arcát, még mindig a tekintetemet keresve, - vagy az érintésedben.

- Nemcsak az enyémben - elhúztam a kezem az arcától-. Elég világosan a tudtomra adtad.

Lassan megrázta a fejét és az államat kissé megemelve elérte hogy ránézzek.

- Még a vak is látja hogy Styles koslat utánad, a mercis barátoddal egyetemben. Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Majd szétvetett a féltékenység hogy velük egyből megtaláltad a közös hangot. Megváltoztam miattad Clarie. Érted változtam meg. És mégsem tűnt úgy hogy ez elég. Azt akartam hogy rájöjj mennyire fontos vagy nekem. Szándékos volt a csók a bulin, nemtudom. Talán én is féltékennyé akartalak tenni téged. Azt hittem hogy ha talán neked is futnod kell utánam egy kicsit, jobban értékelnél. Rájöttem hogy hiba volt. Én sem tudtalak annyira értékelni amennyire megérdemelted volna.

Hirtelen túl sok lett az információ amit fel kellett dolgoznom. Valamit mégis válaszolnom kellett, márcsak a fürkésző tekintete miatt is.

- Futottam,hidd el. Versenyt futottam hogy az eszemre hallgassak vagy az érzéseimre. Arra a hülye partyra sem azért mentem el hogy Harry Styles lépjek le onnan -sóhajtottam-. Justin, fejezzük ezt be végre. Teljesen világos hogy ezt a kapcsolatot nem nekünk találták ki.

Ijedtség villant a szemében és ha lehet még közelebb húzott magához.

- Teljesen megértelek.

Felvont szemöldökkel néztem rá. Nem úgy fest. - Tényleg?

- Tényleg. Minden ellenünk van a személyiségünktől kezdve a globális felmelegedésig. Én akkor is képtelen vagyok lemondani rólad. Tudom hogy milyen voltam és vagyok, csak remélni tudom hogy te is. Felforgattad az életemet és nem kérem hogy csináljuk vissza. Mikor megérintelek, beszélek hozzád más embernek érzem magam. Ha hozzámbújsz vagy megcsókolsz, az semmihez sem hasonlítható. Jobb embernek érzem magam ilyenkor. És most rombolom le a nagy imidzsemet - kis mosolyra húzta a száját-, de nem érdekel. Nem akarom hogy mással legyél. Nem akarok mást, csak téged.

Teljesen leblokkoltam attól amiket mondott, és attól is amilyen hatással volt rám mindez. Az ő élete is változhatott pont ahogy az enyém. Csak ez mindig elkerülte a figyelmemet. Olyan sokszor mondta már hogy minden másként lesz, ezúttal nem lesz hiba. Mi a biztosíték? Van még garancia arra az esetre, ha a szívem megint darabokban lesz?

- Azt mondtam nem leszek szerelmes beléd - ahogy álltam a tekintetét lassan leengedte a karjait és hagyta,had lógjanak a teste mellett.

- Azt csinálsz amit akarsz.

A szájába harapott de nem mozdult. Rajtam állt megint. Ő várt. Gondolkozás nélkül kezdtem cselekedni.

A kezem előrelendült és az arcán csattant. Nem mozdult még mindig. - Mert kihasználtál, játszadoztál velem, és annyiszor bántottál hogy újra magamba zuhantam. Olcsó rongybabának néztél és azt hitted a végtelenségig tűrök mindent, közben pedig beadom a derekam. Nem vagyok a játékod Justin Bieber. Nem szedhetsz össze bárkit hogy elérd én fussak utánad. Nem akarlak az életemben. Gyűlölni akarlak, jobban mint bármi mást. Azt akarom hogy eltűnj és soha többet ne lássalak újra.

Az arcom kipirosodott már ahogy a szavakat a fejéhez vágtam, a tekintete reménytelenséget sugárzott és még mindig ott állt. De én még nem fejeztem be. Előreléptem és lábujjhegyre álltam, miközben mindkét kezemet az arcára csúsztattam aztán számat az övére nyomtam. Ajkait engedelmesen szétnyitotta és viszonozta a csókomat a derekam köré fonva a kezeit. Mikor elhúzódtam épp csak annyira tettem, hogy homlokomat az övének támaszthassam.

- De mégis szeretlek. És nem akarom hogy elhagyj, mást csókolj meg és mással legyél seggfej - hüvelykujjammal a kis gödröcskéit simogattam ahogy elmosolyodott.

- Megígértem nem hercegnőm? Nem hagylak el soha. Ezúttal tényleg.

Amennyire idegesített ez a tőle kapott becenév, most épp annyira imádtam. Ha nem jobban. Mosolyogva hagytam kis csókokat a száján. Most tényleg megállt az idő. Minden tökéletes volt, túl tökéletes ahhoz hogy hagyjam elúszni. Vele szeretnék lenni, és áldoztam már eleget ezért. Attól még mert minden kezdet döcögős, a 'The End' feliratnál felcsendülhet egy boldog dallam is.

Nem épp egy ahhoz hasonló hang csendült fel, ahogy kivágódott a mellettünk lévő ajtó, és kilépett a folyosóra az orvos, megszakítva ezzel a mi kis tökéletes pillanatunkat.

- Önök a hozzátartozók? A műtét...